Kritikusan - Tényszerűen - Őszintén

Érdi Oldal

Érdi Oldal

H. Csőzik: "erről inkább kedves barátomat, a Lidl akkori vezetőjét kérdezzék"

Képzelt őszinte interjú Lacival, sőt Lacával

2020. március 05. - Érdi Oldal

Sikerült interjút készítenünk végtelenül szegény városunk végtelenül szerény polgármesterével, H. Csőzikkel.  

 

 

Mélyen tisztelt Polgármester Úr! Akarom mondani, Laci, sőt Laca! A minap jelent meg egy cikk a Népszavamost.hu nyomtatott változatában az érdligeti Lidl helyzetéről. A cikk több valótlanságot, csúsztatást tartalmaz, először mégsem cáfolatra, hanem arra kérnénk, világítson rá az ügy hátterére.

H.Csőzik: Mint emlékszik, 2002 és 2006 között az MSZP felkérésére Érd SZDSZ-es alpolgármestere voltam. Az igazat megvallva akkor sem értettem jobban a városvezetéshez, mint most, de legalább a szelfizés nem vonta el a figyelmemet, mert még nem volt facebook. Mindegy is. A lényeg, hogy képtelenek voltunk forrásokat szerezni, éppen ezért a város sem fejlődött egy cikluson át. A választások előtt virítanunk kellett, legalább valamilyen "hangulatjavító intézkedéssel", ahogy az akkori városi főmérnök fogalmazott. Pénzünk nem volt, hitelt már nem kaptunk, hiszen rogyott össze a város, hát eladtuk a még meglévő ingatlanokat. A Stop Shop telkét akkor már kijátszottuk apósoméknak, így maradt az érdligeti alközpont területe.

 

De ott, akkor a város legkedveltebb üzlete működött…

H. Csőzik: Igen. Nem csak Érdligetről, hanem az egész városból jártak oda vásárolni. Elfogultság nélkül mondhatom, abban az időben az ott működő CBA-ban volt a város legjobb hentese. De értse meg, nekünk pénz kellett! Valahogy kompenzálni kellett a tehetetlenségünket és a tehetségtelenségünket, ehhez pedig pénz kellett. Ezért felmondtuk a bérleti szerződést, hiszen az épület a város tulajdonában volt, és értékesítettük az egész kócerájt a Lidlnek.

 

"Nekünk pénz kellett"? Nekünk alatt a várost érti?

H. Csőzik: A várost is! Akkor nyitott a Tesco. Sokat megért nekik, hogy a két buszmegállóra lévő konkurenciát felszámoljuk, legalább pár évre. Ha érti, hogy értem.

 

Pedig a korábban ott lévő üzlet épülete jelentős építészeti értéket képviselt.

H Csőzik: Igen, Tervezője Vajda Gyula volt, aki jelentős mértékben járult hozzá Érd építészeti arculatának alakításához. Számos családi ház mellett közintézmények sorát tervezte. További jelentős érdi alkotásai: mentőállomás, szakorvosi rendelőintézet, Pára szupermarket, Pataki Cukrászda, Romantika Panzió, Horváth Fogadó, Excalibur disco. Tervrajzai, publikációi jelentek meg több lapban (Jövő mérnöke, Magyar Hírlap, Érdi Polgár stb.) Miniszteri dicséretet és Építészeti Nívódíjat kapott. De ez nem számított. Sem a Lidl-t, sem minket, sem a buldózerest nem érdekelte.

 

Miért nem épült meg végül ott az áruház?

H. Csőzik: Tudja, a Gyurcsány-kormány idején nem voltak éppen ideálisak a feltételek. Esze ágában sem volt senkinek beruházni. Ugyanaz volt az országban, mint Érden: a hozzá nem értőknek, azaz nekünk köszönhetően a csőd szélén táncolt, napról napra a túlélésért küzdött az ország is és Érd is. Aztán 2012 előtt megkérte a Lidl az építési engedélyt. Hogy miért nem építette meg jogerős engedély birtokában? Hát erről inkább kedves barátomat, a Lidl akkori vezetőjét, Walter Flepset kérdezzék. Interjú után megadom a számát. A Lidlnek hosszú évek álltak rendelkezésre, hogy áruházat építsenek, de nem tették.

 

Az interjú elején említette a városi főmérnököt. Nem most akarnak újra ilyen pozíciót létrehozni?

H. Csőzik: Valóban, ismét létrehozzuk a Városi Főmérnökséget, élén a Városi Főmérnökkel. 2002 és 2006 között a Városi Főmérnök Kovács Tibor volt. Neki köszönhetjük az olyan fantasztikus hangulatjavító intézkedéseket, mint az utcák kőporozása. Erre kellett a sok pénz, ezt szívják a lakosok még ma is (szó szerint). Most viszont pormentesítünk majd minden utcát, amit akkor beporoltunk. Kell egy újabb főmérnök, akinek vannak ilyen fantasztikus ötletei.

 

Kommentálná az érdi NépszavaMost nevű kiadványban ezzel kapcsolatban megjelent pontatlanságokat, csúsztatásokat, hadd ne mondjuk, hazugságokat?

H. Csőzik: Kár ebbe belemenni, kérem! Az első mondat konkrétan nem igaz, az utolsóban pedig akkora csúsztatás, hogy a Pravda adja a másikat. Nem kettő, hanem egy üzlete van a Lidlnek, a Bem téren működik városunk legjobb szupermarkete, az Interspar, nem 2015-óta van „plázastop”, hanem 2012-től, sorolhatnám, de nem szeretném összezavarni a a nyájamba tért kezes bárányokat. 

 

Mi a véleménye a plázastopról?

H. Csőzik: Az egyik legutálatosabb dolog, amit az Orbán1G bevezethetett nálunk. Bevezetett, és nem kitalált, hiszen az Európai Unió legtöbb tagállamában van ilyen. Ausztriától Németországon át Franciaországig. Ők megvédhetik a kis és közepes vállalkozásokat, nekünk ilyen nem kell! Tudta, hogy az osztrák plázastop miatt nincs Ausztriában Aldi? Egyszerűen nem engedték be a sógorok őket, mire felvásárolták a Hoffert. Így csak bejutottak a piacra, de erősen korlátozva vannak. Itt aztán ne legyen korlátozás: ha eleget fizetnek, akkor azt csinálnak, amit akarnak. De pszt!

 

Végül egy utolsó kérdés: milyen érzés a megye, sőt az ország talán egyetlen olyan polgármesterének lenni, akiről az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy hazudott?

H. Csőzik: Elnézést, lejárt az interjúra szánt idő, mennem kell a következő szelfis programomra.

 

süti beállítások módosítása