Kritikusan - Tényszerűen - Őszintén

Érdi Oldal

Érdi Oldal

CSŐZIKÉK AZ ÉRDIEK SZEMÉBE HAZUDNAK EBBEN A HELYZETBEN IS

2020. április 06. - Érdi Oldal

Az érdi városvezetés a járványhelyzet ürügyén is próbálja megmagyarázni döntésképtelenségét és azt, hogy milliárdos állami beruházásokról mondott le már korábban. A gépjárműadó kevesebb mint 3%-át jelenti az érdi bevételeknek, mégis azzal riogatnak, hogy összedől a költségvetés, ha ez nincs.

Érd tíz éve megyei jogú város - fesztivállal ünnepelnek| Pestpilis

A múlt hétvégén Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy a válságkezelő alapból mindenkinek ki kell vennie a részét. Ez alól a pártok sem kivételek: a költségvetési támogatásuk felét, az önkormányzatoknak pedig az állam által eddig átengedett gépjárműadó részt vissza kell adniuk az államnak, mert most ott van szükség rá. Mert most olyan helyzet van, ami még soha nem volt. A balliberális pártoknak ez nagyon fáj, többek között azért, mert nem lesz miből telefonon uszítani a Kormány ellen.

Csak erre várt az érdi városvezetés és azonnal elkezdte vizionálni az összeomlást és heves Kormány elleni uszításba kezdett saját média felületein.

Azt nem merik bevallani, hogy fogalmuk nincs, hogy mit kezdjenek egy ekkora várossal, mert nem értenek hozzá. Inkább hevesen magyarázkodnak, hogy mit, miért nem lehet megtenni. A járványhelyzet ürügyén olyan döntéseket készülnek meghozni, amelyek évtizedekre meghatározzák az érdiek jövőjét.

Nézzük a tényeket!

Az érdi városvezetés úgy gondolta, hogy ledobja a demagógia atombombát, de csak halvány pukira sikeredett – már megint. Azt kezdték el kommunikálni, hogy az Ercsi útra tervezett sportközpont költségeit adja oda az állam az önkormányzatnak működtetésre. Ezzel azonban több gond is van.

Több hónappal ezelőtt Szűcs Gábor alpolgármester közölte a beruházásért felelős állami szervezettel, hogy az érdi városvezetés nem támogatja a Sportközpont beruházást. Tudni kell, hogy ez egy országos sportfejlesztési program, az ifjúság sportolási lehetőségeinek megteremtése a cél. Az erre fordítható összegeket nem lehetett normál időkben másra fordítani.

A tárgyaláson ismételten megkérdezték: egészen biztos, hogy Érd Önkormányzata lemond erről a lehetőségről? Mert ha igen, sorban állnak más önkormányzatok, amelyek szívesen látnak egy ekkora beruházást.  A válasz határozott igen volt. Ezt elfogadva a kormány már régen átcsoportosította az erre szánt pénzt egy másik település beruházására, és erről az érdi városvezetést is tájékoztatták..

Csőzikék tehát titokban már hónapokkal ezelőtt lemondtak az Érd számára korábban megszerzett milliárdokról. Most látták elérkezettnek az időt, hogy a járvány ürügyén bejelentsék korábbi elhamarkodott döntésüket.

 

Másik tény a város bevételei és a gépjármű adó aránya. Nem olyan régen, 2020 februárban terjesztette elő Csőzik az önkormányzat költségvetését. Ebben feketén fehéren benne voltak a következő adatok:

  1. Az állam az önkormányzatnak a következő összegeket folyósítja a költségvetési törvény szerint:

  • közel 970 millió forint általános, cimkézetlen állami támogatás
  • közel 1.255 millió forint az óvodák működtetésére
  • közel 1.240 millió forint a szociális szolgáltatások biztosítására
  • közel 86 millió forint kulturális szolgáltatások biztosítására
  • ezen kívül érkezett az önkormányzat számlájára 700 millió forint olyan állami működési támogatás, amelyre tavaly nem is volt szükség mert az év első háromnegyed évében a jó gazdálkodás eredményeként a bevételek fedezték a kiadásokat.

 

 2. Ebből emeljük ki a szociális szférára adott összegeket!

Látszik tehát, hogy miközben az állam közel 1.240 millió forintot ad Érd önkormányzatának a szociális terület működtetésére, addig Szűcs alpolgármester (akinek  élettársa a Szociális Gondozó Központ tényleges vezetője) azt hazudja bele az érdiek szemébe, hogy az állam egy fillért sem ad és csak a helyi adókból kell mindezt finanszírozni.

 

  1. Nézzük, hogy a gépjárműadó mekkora arányt képvisel az önkormányzat bevételiben?

Az érdi önkormányzat tehát 4.200 millió forintot kap az államtól a működésre.
Ezen kívül a Csőzik javaslata szerint a helyi adóbevételek a következőképpen alakulnak:

  • 2.700 millió forint iparűzési adó
  • 1.350 millió forint építmény- és telekadó
  • 240 millió forint gépjárműadóból
  • 45 millió egyéb bevételekből

Látható tehát, hogy az államtól kapott támogatások és a helyi adóbevételek összege összesen 8.535 millió forint, ebből a gépjármű adó 240 millió forint, azaz 2,87%.

Az érdi városvezetés, miközben a Kormány ellen próbál uszítani, látványosan bevallja, hogy nem ért a városvezetéshez. Ugyanis az a városvezetés, amely nem tudja kigazdálkodni egy nem egészen 3%-os bevétel átcsoportosítását, az vagy nem ért hozzá vagy szándékosan hazudik.

Ezekben az időkben sajnos az érdieknek ilyen városvezetés jutott. Szerencsére a Kormány a helyén van és a felelőtlen helyi vezetők helyett is kész meghozni azokat a döntéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy minél kevesebb áldozattal túléljük ezt a helyzetet.
Ha elmúltak ezek az idők, majd térjünk vissza és tegyük fel a megfelelő kérdéseket!

süti beállítások módosítása