Kritikusan - Tényszerűen - Őszintén

Érdi Oldal

Érdi Oldal

Nem kell a pályázaton elnyert elektromos autó Csőzikéknek

2020. március 02. - Érdi Oldal

Újabb közbeszerzés, amit a Csőzik László vezette önkormányzat komoly indok nélkül leállított. Több várossal együtt Érd is nyert azon a pályázaton, amelyet elektromos autók vásárlására írt ki a kormány. Bár a támogatási összeg megérkezett az önkormányzat számlájára, a kampányában a zöld színnel harsogó balliberális paktumkoalíció mégis nemet mondott a beruházásra.

2018 decemberében jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy Érdnek is lehetősége lesz elektromos autókra pályázni. Az önkormányzat tavaly februárban be is nyújtotta a pályázatot két elektromos autóra, valamint a hozzájuk tartozó töltőkre. A pályázatot megnyerte a város, az elnyert 30 millió forint is megérkezett az önkormányzat számlájára.

A választás utáni átadás-átvételi procedúra után a Csőzikék által elfogadott, az új polgármester aláírásával is hitelesített jegyzőkönyvben is szerepel a tétel, azzal a megjegyzéssel, hogy "a közbeszerzési dokumentáció elkészült, az eljárás indításra előkészítve". 

A zöldpolitika hangzatos jelszavait a kampányban rendre felhasználó paktumkoalíció azonban a környezetvédelem kérdéseiben sem egységes. Úgy tudjuk, a polgármesteri kabineten belül komoly vitát és feszültséget váltott ki az ügy. Az egyik álláspont a beruházás mellett érvelt, mondván, legalább az ilyen jellegű ígéreteket illene betartani. Az agresszívabb és végül a jelek szerint felülkerekedő radikális álláspont szerint viszont minden ügyben szembe kell menni a volt városvezetéssel és főleg a kormánnyal, amelynek akcióvédelmi intézkedéseit minden áron gyengíteni kell.

Ennek köszönhetően a múlt héten elfogadott költségvetésben már nem elektromos, hanem hybrid gépjárművek beszerzése szerepel. Amihez azonban nem nyerhető el kormányzati forrás, vagyis újabb 30 millió forintot dobott ki az ablakon a városvezetés politikai okok miatt.

 

 

Kérdés, hogy mi lesz az önkormányzat számláján landoló 30 millió forintos pályázati  támogatással? Ha Csőzikék tényleg lemondanak róla, akkor vélhetően vissza kell fizetni, ami az elbukott bölcsőde páláyzat után újabb presztizsveszteséget jelentene.

Érdekesség még, hogy információnk szerint a korábbi pályázatot direkt úgy állították össze, hogy a kormányzati támogatással megvehető elektromos autók legalább egyike alkalmas legyen különböző eszközök, tárgyak szállításra, ami a hivatali gondnokságnak nem egyszer feladata. A vásárolni kívánt hybrid autók ilyen feladatra azonban nem lesznek alkalmasak, azokat vélhetően magáncélra is használni akarja a városvezetés.

 

süti beállítások módosítása