Kritikusan - Tényszerűen - Őszintén

Érdi Oldal

Érdi Oldal


PÁRTÉRDEKEK VESZÉLYEZTETIK AZ ÉRDI KÖZÉTKEZTETÉST?

Szocialista kötődésű ügyvéd képviseli a városvezetést

2020. február 06. - Érdi Oldal

Kisebb vihart kavart Érden tegnapi blogbejegyzésünk, amiben arról írtunk, hogy az önkormányzat befogadott számlák és igazolt teljesítések ellenére sem hajlandó kifizetni az érdi közétkeztetéssel megbízott cég számláit. A teljesítési képessége határára jutott Klassz Menza Kft-t állítólag nem sok…

Tovább

HOVA TŰNT AZ ÉRDI SZÜLŐK ÁLTAL BEFIZETETT EBÉDPÉNZ?

Hónapok óta nem fizet az önkormányzat a közétkeztetésért

Információnk szerint az érdi önkormányzat eddig kéthavi szolgáltatói díjat, az érintett szerint több mint 300 millió forintot nem fizetett ki a helyi közétkeztetéssel megbízott cégnek. Könnyen lehet, hogy emiatt az idősotthon lakói és az érdi iskolákban tanulók nem jutnak ételhez. A cég ugyanis a…

Tovább

MEGSZŰNHET AZ ÉRDI IFJÚSÁGI ÖNKORMÁNYZAT?

Már a születését is bojkottálta a baloldal, most kivéreztetheti

December közepe óta nem adott életjelet magáról az évekig igencsak aktív Érdi Ifjúsági Önkormányzat. Hiába az intézmény országosan egyedülálló jellege, még az is előfordulhat, hogy az új városvezetés szép lassan kivérezteti az érdi diákok demokratikusan választott testületét.

Tovább

Kövesdivel a hírhamisítás is megérkezett Érdre

Egy nap sem telt el az érdi médiacentrum új vezetőjének beiktatása után, máris meghamisította az érdi Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakat az ÉrdMost önkormányzati hírportál.A Népszavától érkezett Kövesdi Péter a kilencvenes évek elején az ugyancsak hírhamisítási botrányába belebukó Egyenleg…

Tovább

BALLIBERÁLIS ÚJSÁGÍRÓ VEZETI EZENTÚL AZ ÉRDI MÉDIÁT

Független, objektív médiát ígért a közgyűlés balliberális többségének szavazataival tegnap megválasztott Kövesdi Péter, az érdi médiacentrum új vezetője. De vajon eddigi életútja alapján mennyire bízhatunk ebben az ígéretben?  

Tovább

KI ADJA KI JÖVŐ HÉTEN AZ ÉRDI ÚJSÁGOT?

Az új érdi városvezetés átlátható, nyílt, egyeztetéseken alapuló közigazgatást ígért a választásokon, s ezt az ígéretet 12288 választó, azaz a választásra jogosult érdiek alig 25 százaléka hitte el. Mégis fontos rajta tartani a szemünket azon, hogy ez az ígéret hogyan teljesül. Itt van rögtön az…

Tovább

A DK-s Falus Ferenc Magyarországra hozatná a koronavírust

Az érdiek vajon örülnének neki?

Falus Ferenc bukott baloldali főpolgármesterjelölt, volt országos tisztifőorvos Magyarországra hozatná a koronavírust Kínából. Szerinte ez a jó megoldás arra, hogy a világ megtalálja a rohamosan terjedő, halálos áldozatokat szedő vírus oltóanyagát. Nem tudjuk, Falus Ferenc személyesen menne-e el…

Tovább

Fityiszt mutat az ingázó autósoknak a StopShop

Vajon mit kezd a városvezetés a parkolási gondokkal?

Ezentúl minden nap este 22 órakor bezárják és csak reggel 9 órakor nyitják ki a StopShop P+R parkolójának első szintjét. A drasztikus intézkedést állítólag a boltosok nyomására hozta meg az üzemeltető.

Tovább

Magyar Kultúra Napja: Csőzik elismerően beszélt az előző városvezetés munkájáról

Tíz éven át egyszer sem vett részt az ünnepségen

Titokban bedrogozták az eddig kényszeresen hazudozó Csőzik polgármestert? Vagy vállára szállt egy titoktündér, és megsúgta neki, hogy illőbb igazat mondani, mint mindig hazudni? Bárhogy is történt, tény: Csőzik - ha közvetve is, de - elismerően szólt az előző városvezetés munkájáról.

Tovább
süti beállítások módosítása